A nagy energialobbista cégek állnak a fontos találmányok és technológiák eltitkolása mögött?

Elhallgattatták Teslát, propagálták a tervezett elavulást… globális korporációk kezében a Föld lakossága?

Észre sem vesszük, hogy mennyire kiszolgáltatottak vagyunk!

A világ legerősebb érdekérvényesítő lobbijai között van a fegyveripar és a gyógyszeripar mellett az energiaipar.

Ez egy olyan terület, mely rengeteg, az egész Földön kiterjedt kapcsolatokkal rendelkező érdekkört tömörít magába.

Globális vállalatokat, megakorporációkat.

Nagy fejeseket, akik belőlünk élnek, abból, hogy ökológia lábnyomot hagyunk a bolygón.

Nagy energia és ipari hálózatokat működtetnek. Tőlük jut el az olaj üzemanyagként az autókba, a gyárakba, ők árasztanak el minket néhány évig használatos fogyasztási cikkekkel, melyek aztán tervezett elavulással el is romlanak, csak úgy, maguktól.

Az a jó nekik, ha minél többet fogyasztunk, azonban az nem érdekli őket, hogy a bolygó ebbe kezd belerokkanni.

Az elmúlt 40 évben rengeteg technológiai fejlődést hozó találmányt, technikát semmisítettek meg, vagy lehetetlenítettek el.

Voltak, akiket egyszerűen képesek voltak jobb belátásra bírni,. míg mások találmányainak jogát egyszerűen megvették, aztán kispolcra tették.

Így az eredeti ötlet birtokosának már nem maradt joga, és nem is érdekelte, mivel pénzénél volt.

Az idealistább feltalálókkal pedig már komolyabb módszeresebb hadjáratokkal bántak el. Voltak, akiket ellehetetlenítettek, vagy egyszerűen leégett a laboratóriumuk, titokzatos körülményke között.

Sőt, a vízautó első atyját például megmérgezték. Soha nem derült ki, hogy ki tette, de sokan az olajlobbit sejtették a dolgok mögött.

Az Enigma című műsor is komolyan foglalkozott azzal, ami a világban zajlott és ma is zajlik a különféle feltalálókkal szemben.

Azokkal szemben, akik megoldhatnák egy-egy találmányukkal a globális energiaválságot, azonban ebben bizonyos tudományos körök és a mögöttük álló globális energiaipari korporációk nem érdekeltek.

Porfúzió, hidegfúzió, magfúzió….avagy hogyan készítsünk szénből vasat,akár aranyat!

Ilyen és ehhez hasonló megoldásokat találtak már a múlt évtizedekben is, azonban ezek a technológiák és módszerek elzárta maradtak a világ elől…

Mindig az volt a baj ezekkel a találmányokkal, hogy a Föld legnagyobb üzleté semmisítették volna meg, mivel nagyon olcsó vagy ingyenes energiát biztosítottak volna…

MA is zajlik ezen technológiák hét lakat alá zárása.

A globális vállalatoknak ugyanis az az érdekük, hogy az áramért ugyanannyit vagy még többet fizessünk évről-évre, és hogy az üzemanyag árak is egyre emelkedjenek.

Amíg az emberek kezében nincsenek komolyabb önfenntartó technológiák, addig mindenki az ő “tenyerükből” eszik, ha tetszik, ha nem…

Forrás