A magzati élet előtti előző életek bizonyítékára utalhatnak a regressziós hipnózisban megélt emlékek! 

Bizonyíték az életünk előtti másik életre?

Akik hisznek a reinkarnációban, gyakran felvetik a kérdést, amire aztán aligha van jó válasz.

Mikor megy a lélek a testbe? Hosszú idővel a születés előtt, már a fogantatáskor? Vagy akár korábban? Esetleg az anyaméhben “kapunk tudatot” és lelket?

Valószínűleg egyénenként változó.

Pedig jó lenne pontosan tudni, mert ez eldöntené az abortuszkérdés körüli vitát is.

Edgar Cayce adatai azt sejtetik, hogy a lélek a testbe mehet röviddel a születés előtt, kis idővel utána, vagy éppen a születés pillanatában.

Ez az a percidőpont, amelyet az asztrológusoknak bonyolult számításokkal és következtetésekkel kell kinyomozni, mert csak erre készíthető el az egyén érvényes és használható horoszkópja.

Egyes bizonyítékok egyértelműen utalnak arra, hogy létezhet egy másik élet mindannyiunk “mögött”, amire egyszerűen nem emlékszünk.

Dr. Helen Wambach csoportosan végzett regressziós hipnózisairak alanyai általában arról számoltak be, hogy a magzati élet alatt csak ismerkedtek jövendő testükkel.

Nagyon kevés tudatos emléket tudtak felszínre hozni ebből az időből. A testet véglegesen a születés napján kellett elfoglalniuk.

Ha ezt nem tették, mert esetleg túlságosan vonakodtak az új testet öltéstől, halva született a magzat. Az egyik hipnózisban visszavezetett egyén a következőképpen számol be jelenlegi megszületéséről:

„A szülőszobában felülről figyeltem anyámat és a körülötte álló orvosokat.

Fehér fény vett körül mindent, és én azonos voltam ezzel a fénnyel.

Ekkor hallottam az egyik orvos hangját:

„Most jön!” Tudtam, hogy eggyé kell válnom új testemmel. Nagyon habozva léptem be ebbe az életbe. Olyan remek érzés volt a fény részének lenni.”

Az egészben az a nagyon érdekes, hogy az interéletekről szóló beszámolók nagyon különbözőek. Nincs két teljesen egyforma beszámoló, ennek ellenére van bennük egy közös “mintázat”, közös pont és motívumok.

Ez pedig egy lényges üzenet számunkra.

Mégpedig az, hogy felelősek vagyunk azért, amik vagyunk, és azokért az élethelyzetekért, amikbe újra és újra beleszületünk.

Ugyanis mindent, de tényleg mindent mi magunk hozunk létre, a döntéseinkkel, melyeket lehet, hogy nem most, hanem egy előző életünkben hoztunk meg.