A kereszténység terjedésétől rettegnek Iránban

Virágkorát éli a kereszténység Iránban, ami veszélyes az ország belbiztonságára – mondta Hajjat Islam Nasser síita imám egy iszlám iskolában tartott előadásán.

Irán legnagyobb iszlám oktatási intézményében, a Qomban tartott előadásán a síita imám úgy foglalt állást, hogy a kereszténység terjedése nem csak az iszlámra, hanem az ország belbiztonságára is veszélyt jelent – közölte az aleteia.org arab nyelvű oldala.

Nasser szerint a keresztény egyházak és a hittérítő szervezetek behálózzák az iráni fiatalokat, majd szép lassan megrendítik az iszlámban való hitüket.

Az iráni rendszer teljes mértékben összefonódott az iszlám egyház vezetésével, akik erős nyomást gyakorolnak a perzsa társadalomra.

A linga.org információi szerint nagyon sok iráni, köztük főleg a fiatalabb generáció belefáradt az államilag irányított vallási vezetők erőszakos intelmeibe. Egyre több emberben ellenreakciót és elégedetlenséget váltanak ki a diktatórikus eszközök. Ezzel párhuzamosan egyre több fiatal alternatív vallást, hitet keres, sokan pedig a kereszténységben találják meg a lelki nyugalmukat.

Az 1979–es iráni forradalom előtt gyakorlatilag vallásszabadság volt a közel-keleti országban. Számos iráni család akkor áttért a keresztény hitre, és ezt nyíltan fel is tudta vállalni. A jelenlegi rendszer alatt azonban a perzsa keresztények eltitkolják a hitüket, mivel az iráni hatóságok rendszeresen zaklatják, tömegesen letartoztatják és börtönbe zárják a keresztényeket.

Ennek ellenére az iráni keresztény közösség dinamikusan fejlődik. Az áttért perzsa keresztények száma évente húsz százalékkal emelkedik, vagyis minden évben több mint százezer muszlim perzsa dönt úgy, hogy Jézus Krisztus követője lesz.

Kassab Adonis