A kemoterápia borzalmas titka, amiről az egészségügy nem beszél!

A kemoterápiával és a sugárkezeléssel kapcsolatban ezeket az információkat már egyre többen tudják, mégis mindent megtesz a gyógyszeripar és a kemoterápiás szereket gyártó vállalatok, hogy elbagatellizálják.

Pedig a valóság az, hogy az egyik legnagyobb aljasságot követik el, ki szándékosan, ki pedig szintén úgy megvezetve, mint a közvélemény.

Az orvosok egy része ebben a történetben szintén áldozat. Akikre ujjal lehetne leginkább mutogatni, azok az egyszerű onkológusok felett álló egészségügyi és intézményi vezetők, és a gyógyszergyárak egy része.

Ők azok, akik áltanulmányokkal ámítják a közvéleményt a kemoterápia hatékonyságáról, holott a valóság egészen más.

FONTOS TUDNOD: semmi esetre sem kívánunk lebeszélni egy ilyen kezelésről, csak azt szeretnénk elé tárni, hogy még tisztábban láss a kérdésben.

Mert valójában tudományos független – azaz nem a gyógyszeripar állta pénzelt – tanulmányok szerint megvan a nyomós ok arra, hogy sok rákbeteg a kemoterápiás kezeléseket követően, vagy még magába a kezelésbe miért hal bele.

Sajnos általános jelenség az, hogy a rákbetegek 5 éves túlélési aránya nagyon gyatra. Ez azt jelenti, hogy akiknél el is tűnika rák, annál 5 éven belül nagyon nagy eséllyel kiújul.

Ha pedig bekövetkezik, akkor minden addiginál nagyobb erővel söpör végig a testben, emészti fel a szervezetet.

Ennek oka pedig sok esetben maga a kemoterápia. Eleve kezdjünk egy sokkoló orvosi ténnyel: a kemoterápiába a rákos betegek közel 50%-a hal bele.

Vagyis csak az egyik felükkel végez a rák, a másikkal pedig maga a kemó.

A méreg válogatás nélkül öl, mindig is ölt és mindig ölni fog. Miközben a kemoterápia károsítja az egészséges sejteket, emellett arra ösztökéli azokat, hogy egy olyan proteint válasszanak ki, amely fenntartja a daganat növekedését és a további kezeléseknek való ellenálló képességet.

Ez igaz…

A kemoterápia tulajdonképpen növeli a daganatok növekedését és a rákkezelés a másodlagos tumorok kialakulásának vezető oka.

Dr. Charles Mathe, francia rákspecialista szerint: „…amennyiben rákos lennék, sohasem mennék egy szokványos rákkezelő központba. Csakis az olyan rákosoknak van esélyük, akik távol tartják magukat az efféle központoktól.”

A kutatók megvizsgálták a prosztatarákos férfiakból vett szöveten végzett kemoterápia egyik fajtájának hatásait, és „DNS-károsodásra utaló bizonyítékot” találtak az egészséges sejtekben a kezelést követően – írták a tudósok a Nature Medicine-ben.

A kemoterápia úgy működik, hogy gátolja az olyan gyorsan osztódó sejteknek a reprodukcióját, mint amilyenek a daganatokban találhatók.

A tudósok úgy találták, hogy a kemoterápia által károsított egészséges sejtek egy WNT16B nevű proteinből választanak ki többet, amely fokozza a rákos sejtek továbbélését.

„A WNT16B növekedése teljesen váratlan volt.” – mondta el az AFP-nek Peter Nelson, a tanulmány társszerzője, aki a Seattle-ben található Fred Hutchinson Rákkutató Központban dolgozik.

Ezt a fehérjét olyan daganatsejtek veszik fel, amelyek a károsodott sejtek szomszédjai.

„Amikor a kiválasztódott WNT16B kölcsönhatásba lépett a szomszédos daganatsejtekkel és növekedésre és terjedésre késztette azokat, akkor jelentős mértékben ellenálltak az ezt követő terápiának.” – mondotta Nelson.

Kimutatták, hogy a kezelések között a rákos sejtek reprodukciójának aránya felgyorsult.

Nekünk innen már nincs is kérdésünk…