A hollywoodi agymosás új dimenziói, avagy az elvtársaknak már teljesen elmentek otthonról


A világban zajló ideológiai háború egyre elkeseredettebb ütközeteket szül.

A ’haladás és demokrácia’ erői a kultúra területén is állandó harcban állnak a ’populista-fasiszta’ ideológiával. (józan ésszel) A való élet többnyire ’fasiszta’ módon szokott viselkedni, és amikor a ’haladó demokraták’ szembesülnek ezzel, akkor kétségbeesésükben gyártanak maguknak egy másik valóságot, ami az ideológiájuknak jobban megfelel. Ezt a ’virtuális valóságshow-t’ tükrözi az egész nyugati világ filmipara, és azon belül Hollywood filmgyártása is.


Kép: Pinterest

A hollywoodi filmipar a kezdetektől teljesen egyoldalú volt. Mindig is balos, cionista és szigorúan keresztényellenes nézeteket hordozott. Ez a kezdeti évtizedekben általában burkoltan, jól becsomagoltan jelentkezett, de ahogy az idő haladt előre, a globalizmus ezen a területen is fokozta a tempót. Az ezredforduló éveitől kezdődően pedig a neomarxista nézetrendszer és ízlésvilág, mint az elszabadult hajóágyú tarolt le minden hagyományosat, és megszokottat. Ami napjainkban folyik, az már nyílt hadüzenet minden normalitásnak.

A kilencvenes években például még voltak békebeli heteró romantikus vígjátékok, vagy romantikus drámák. Ezeket az ezredforduló táján néhány év alatt beszántották, és ma már fehér hollónak számítanak. Onnantól pedig már egyenes út vezetett át a genderizmusba. Borzasztó illúzióromboló nézni, ahogy egykoron szívdöglesztő sztárszínészek transznemű vagy homobuzerális szerepekben vergődnek, és próbálják elfogadhatóvá tenni az elfogadhatatlant.

Az agymosásra jellemző az ún. fantasy filmek elterjedtsége és népszerűsége. Ez már a valóságról leszoktatás programja. A Trónok harca típusú áltörténelmi és álháborús gagyik tömegével, vagy a BBC fiktív történelmi filmjeire hajazó álhistorikus alkotásokkal próbálják helyettesíteni a valódi történelmet és a valós eseményeket. Az a rózsaszín moslék, ami egy ilyen valamiből kikerekedik, komoly kulturális hasmenést tud okozni.

Történelmi hősöket és nemzeti múltat konzervatív módon heroizáló alkotásokat egyébként nem csak nálunk nem lehet forgatni. Ez az egész atlanti szekértáborban láthatóan szigorúan tilos. Felesleges nacionalizmust és nemzeti önérzetet szül. Ez alól csak az Egyesült Államok zászlólengetős háborús alkotásai a kivételek (ami nyilván a világ csendőre szerepet hivatott aládúcolni). Ezen filmekben általában műholdak, cirkáló és precíziós rakéták segítségével, sok milliárd dollárból, dobpergés közepette szétlövik néhány tucat rongyos iraki vagy afgán buckalakó hátsóját. Ezek után az amerikai ’harcosokat’ az átélt szörnyű élmények hatására poszttraumás kezelésre küldik, ahol életük végéig tébolyult tekintettel isszák a dobozos sört.

A második világháborús filmek holokausztos eseményszál nélkül ma már nem készíthetők el. Ez olyan aranyszabály, mint a háború előtti magyar vígjátékokban a magyar nótás dalbetét volt. Régebben, a ’70-es, ’80-as években a holokausztos cselekményszál még ritkaságnak számított, ma azonban gyakorlatilag ez a fő cselekmény, és erre a szálra fűződnek fel a világháborús filmek egyéb ’kisstílű háttéreseményei’. Olyanok, mint a sztálingrádi ütközet, a normandiai partraszállás vagy Berlin ostroma.


Képernyőkép: YouTube

Új alműfajként megjelentek a különböző migráns-ügyi érzékenyítő alkotások. Ezekben a filmekben az angyalian jóságos, joviálisan bölcs és kiegyensúlyozott bevándorlók megteremtik az élet harmóniáját, ahová csak beteszik a lábukat. Amelyik családban vagy közösségben megjelennek, ott helyreáll a béke és az egyetértés az emberek között. Ezek a filmek már olyan primitíven gagyik, hogy létrehozásuknál valószínűleg közvetlenül libsi komisszárok bábáskodhatnak. Elfogultságban bőven lepipálják a Rákosi-korszak kolhoz-traktoros, osztályharcos, szocreál alkotásait.

Egy gyors felsorolásban fussunk végig a hollywoodi típusú filmek mindenki által jól ismert kliséin, kellék-jelenségein:

– Mindenféle erkölcsi és lelkiismereti szabadosság, lazaság propagálása, az individualizmus, a szexuális kicsapongások heroizálása.

– Totális keresztényellenesség, egyházgyalázás minden szinten, aminek olyan sok változata van, hogy nem is érdemes belekezdeni a felsorolásba. Ez Hollywoodban a kezdetek óta a főmotívum.

– A náci ijesztgetés állandó visszatérése. Minden, ami rossz, gonosz, sátáni azt Hansnak hívják, szőke, kékszemű, rasszista és az SS indulóit dúdolja. Még akkor is, ha 50 évvel később élt.

– A néger felsőbbrendűség megjelenítése, ők a vezérkari főnökök a katonaságnál, a tárgyalásokon bírák, a munkahelyeken igazgatók, és ők a legfőbb tudósok.

– A leghitványabb emberek, bűnözők, gyilkosok ma már szinte mindig fehér emberek. Németes nevük van és általában keresztények.

– A házastársi hűség nevetséges dolog, a gyermekvállalás, gyermeknevelés problémáinak túldimenzionálása, démonizálása mindennapossá vált.

– Mindenféle nemi deviancia romantikus környezetbe helyezése. Buzeráns szerelmek heroizálása.

– A fajkeveredés sugalmazása. Ha netán heteroszexuális kapcsolatot mutatnak, akkor az lehetőleg vegyes legyen. Fekete a fehérrel, sárga a feketével, mindegy, csak ne legyen homogén.

– A nők, kisebbségek elnyomottságának hangsúlyozása, szívszorító helyzete. A férfi-nő ellentétek mértéktelen felnagyítása és általában mindenféle álkonfliktus ábrázolása.

– Érdekes a zsidó származásúak megjelenítése a filmekben. Természetesen szinte soha nem jelennek meg negatív jellemként, de ábrázolásuk mindig árnyaltabb, finomabb. Soha nem olyan otromba, tolakodó és elnagyolt, mint a többi náció esetében. Mintha erre egy külön szakember lenne a stábokban.

– A múltról szóló filmekbe a mai neoliberális elvek és viselkedés visszavetítése. Az ilyenekben a nők másfél perc alatt lefekszenek a férfiakkal, még akkor is, ha netán apácák, megtudhatjuk, hogy Spartacus tulajdonképpen egy emberjogi aktivista volt, és hogy nácifasiszták már akkor is léteztek, akik természetesen mindig keresztények voltak. És különben is, lehet, hogy Julius Caesar néger volt, és a középkor olyan sötét volt, mint néger kéményseprő szájában a fekete lyuk.


Kép: Reddit

Az égbekiáltó hülyeségek tárháza kifogyhatatlan, a sort még sokáig lehetne folytatni, de nincs értelme. Szerencsére annyira képtelen, erőltetett és együgyű az egész, hogy csak az nem látja, aki tényleg nem akarja. Márpedig sajnos még mindig vannak ilyenek.

Ha mindehhez hozzávesszük a szereplőválogatás ma már nyílttá tett elveit, akkor az csak kiegészíti az egyébként is jól látható összképet. Amennyiben a különböző produkciókban egy adott időszakban nincs kellő számú néger, buzeráns, transznemű és egyéb elnyomott, akkor kitör a gyalázat az egész nyugati művészvilágban.

Nézzünk néhány példát az utóbbi két év Oscar-díjazott filmjeiből, hogy mekkora címeres ökörségeket próbálnak manapság letuszkolni az erre hajlamos közönség torkán. A tavalyi filmtermés egyik gyöngyszeme ’A számolás joga’ című film volt, melynek műfaját én ’elrettentő dráma’-ként határoznám meg. Ebben – a hatvanas évek elején – három elnyomott, letaposott és kirekesztett néger nő matematikai zsenialitása révén sikerül feljuttatni az űrbe az első amerikait… Hát nem szeretnék most a rasszisták helyében lenni!


Kép: Puliwood

Ugyanilyen fantáziaszegénynek bizonyultam a szintén tavaly díjazott ’A víz érintése’ című transzhumán romantikus fantasy kulturális befogadásában. Ebben főhősnőnk mély érzelmi és szexuális kapcsolatba keveredik egy nemeslelkű víziszörnnyel, aki időnként rutinból lemészárol valamit vagy valakit, de ez nem az ő hibája, hanem a gonosz embereké… Ha a főhősnő inkább egy kecskével keveredett volna szerelmi viszonyba, akkor sokkal egyszerűbb lehetett volna az érzelmi háttér kibontása és a cselekményvezetés.


Kép: 24.hu

Szintén tavalyi a ’Szólíts a neveden’ című buzeráns és biszex romantikus dráma, amelyben rafinált és finom filmes eszközökkel próbálják meg elfogadhatóvá tenni az elfogadhatatlant. Hogy ez mennyire sikeres lehet, ahhoz érdemes elolvasni ennek a filmnek a port.hu oldalon levő, ismertető alatti hozzászólásait. Számos együgyű liberált ’ette meg a csalit’ és hiszi magát felsőbbrendűnek, miközben leszólják a földhözragadt értetlen, konzervatív prolikat. Észre sem veszik, hogy ők lettek megvezetve, és a film végére heteró létükre elfogadták a biszexuális viselkedés nagyszerűségét.


Kép: Puliwood

Ezeknél jóval régebbi, könnyedebb, de ugyanebbe a kategóriába tartozik például a Mamma Mia! című nagysikerű zenés vígjáték is, ahol játszi természetességgel kell elfogadnunk azt a helyzetet, hogy egy lány keresi az igazi apját, akit nem ismer, mert a mama annak idején érzelmi túlfűtöttségéből adódóan rövid időn belül összefeküdt jó néhány férfival. És ez a korántsem dicséretes tényállás oly romantikusan van elővezetve, hogy szem nem marad szárazon.

Tavalyi film ’A legsötétebb óra’ című alkotás, melynek műfaját én háborús életrajzi történelemhamisításként határoznám meg. A film Winston Churchill első egy hónapját mutatja be miniszterelnökként, mikor elhatározta, hogy nem kezd béketárgyalásokba Hitlerrel. A film nagyon drámai és történelmi, de a valósághoz az égvilágon semmi köze. Az minden kicsit is érdeklődő számára köztudomású, hogy a Churchill család több generációra visszavezethetően totális szabadkőműves fennhatóság alatt állt. Azt, hogy Hitlerrel nem tárgyalnak, azt nem a harcos Winston döntötte el. Ő csak végrehajtónak lett kijelölve, és a háború után dobták is, mert több okból kényelmetlenné vált.


Kép: Port.hu

Idei termés a ’Zöld könyv’ című antirasszista dráma, melyben a hatvanas évek elején egy rasszista fehér sofőr végigutaztat egy néger sztárzenészt az amerikai délen szervezett koncertkörútján. A film végére elképesztő jellemfejlődésen megy keresztül. Antirasszista, antifasiszta, toleráns és haladó ember lesz belőle, és felülemelkedik korábbi gonoszságán. A filmben külön megjegyzik, hogy igaz történet alapján készült. Hogy hány százalékkal ferdítették el az eredeti sztorit, arról nincs szó, de én kb. 3500%-ra tippelnék, bár tudom, hogy az idők folyamán kissé rosszindulatúvá váltam az ilyesmikkel kapcsolatban.


Kép: Est.hu

Úgyszintén idei a ’Csuklyások’ című döbbenetes alkotás, mely Ron Stallworth nyomozó történetét tárja elénk, aki néger létére beépült a hírhedt Ku Klux Klánba. Sőt nemcsak beépült, hanem megakadályozta azt, hogy a szervezet átvegye az uralmat a város felett.. És mindez tele humorral, melyben a vicc forrása a fehér bőrű, magát tiszta kereszténynek, tiszta amerikainak valló férfiak és nők suttyósága. És ráadásul ez is igaz történet alapján! Itt szerintem csak egy apró nüansznyi különbség lehetett a valósághoz képest. Nem ő épült be, hanem őt építették be. Mondjuk egy készülő ház beton alapzatába…


Kép: GameChannel

Aki még nem szédeleg ennyi hülyeség hallatán, az önszorgalomból folytathatja az utóbbi időszak filmjeinek vizsgálatát. Garantáltan találni fog szinte minden filmben bőségesen az előbb felsorolt ideológiai marhaságokból.

Az antirasszista gondolatkörben (de nem a filmes műfajban) számomra a legmegrázóbb élmény a londoni olimpia megnyitó ünnepsége volt. Emlékezhetünk rá: Nagy-Britannia alapítóinak megjelenítésekor egy vegyes családot mutattak. Fehér anyuka, néger apuka, kávébarna gyermekek. Akkor még percekig döbbenten meredtem magam elé, hogy ezt meg lehet csinálni, ma azonban az ilyesmi már egyáltalán nem kelt megütközést. Az egésznek az adna némi alapot, hogy a római hódítók állítólag vittek magukkal szerecsen rabszolgákat a szigetországba. Hogy erre mi szükségük lett volna, hiszen akkoriban rendelkezésre állt rengeteg, jóval képzettebb és fegyelmezettebb fehér rabszolga is? Na de hagyjuk a realitásokat, mert megint itt jön velünk szembe a fasizmus.

És még egy kis kitérő: figyeljük meg, hogy a mai kultúrmarxista filmművészet irrealitásaiban már kezdi túlszárnyalni az egykori örökbecsű szovjet alkotásokat. Az eredeti marxistákat. Pedig a mérce magasra van állítva.

Nézzünk egy nagyon rövidke emlékeztetőt néhány szovjet alkotásból. Ezekben is volt többféle huncutság, és aki élt már akkor, az tudja, hogy nem mindennapi büntetés volt, ha egy ilyet végig kellett nézni. ’A ballada a katonáról’ című háborús eposzban például a főhős Aljosa a film elején elintéz néhány német tankot (dacára annak, hogy a fegyverével egy dobozos sört sem lehetne felnyitni). Ezért szabadságot kap, hazautazik, és líraian szép kapcsolatba kerül Surával. Ennek csak az vethet véget, hogy a film nézője garantáltan elalszik a komszomolista romantikától.


Kép: Mozi24

A Leningrád ostromában többen hetekig elélnek néhány darab lesózott nyírfakérgen, aminek még sajnos lenne realitása, de hogy eközben állandóan csak a párt gigászi erőfeszítéseit méltatnák a fasiszta fenevad elleni harcban – nos, ez már kicsit erős. A kolhozfilmekben Kolja és Nagyezsda a kommunista munkaverseny mámorában lesznek egymáséi, miközben a fasiszta provokátor agronómus egyik gonoszsága sem képes lerontani a termésátlagot.

Mint láthatjuk, a mezőny itt is erős. De ha nekem választanom kellene aközött, hogy Szerjozsát nézzem-e, amint a bal kezében levő páncéltörővel sorozatot lő a Tigrisekre, és közben komszomolista jelvényével gyengéden simogatja Kátya arcát, vagy aközött, hogy két cowboy szerelmet vall egymásnak a nevadai sivatagban, és csókolózik a holdfényben, hát bizisten, inkább a kommunizmusba vezető utat választanám. Arról legalább vissza lehet fordulni.

Mi jöhet még ezután? Meddig lehet még fokozni a hülyeséget? Az ember azt hinné, hogy közel már a csúcspont, de lehet, hogy Rákosi elvtársnak lesz igaza, és a csillagos ég a felső határ.

De aztán valahol az emberek egy ponton belefáradnak a képtelen marhaságokba. Mint a francia forradalom alatt a guillotine használatába. És szemétre hajítják az egészet. Mert a józan észt nem lehet tartósan megfosztani trónjától. Mindig makacsul visszatér, és felül rá.

Így lesz ez most is.

Szende Péter – Kuruc


Like it? Share with your friends!

0 Comments

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Kérjük oszd meg a cikket

Mivel a Facebook korlátozza a hírek automatikus megjelenítését, ezért arra kérünk, hogy oszd meg személyesen a cikket, ezzel jelentős mértékben segítve az oldalt hatékonyságát. Köszönjük