A Föld rejtett óceánjai több ezer kilométer mélyen: konkrét bizonyítékokat találtak a létezésükre!

Kérlek segíts egy megosztással a cenzúra ellen! Köszönöm!

1000 km mélyen mutatták ki először őket. Azóta a geológusok megdöbbentő feltételezésekre jutottak. Az Özönvíz idejéből származó víztömeg lehet a mélyben, mely annak idején elmosta a világot?

Könnyen lehet, hogy Verne Gyulának igaza volt…

Vagyis a jövőben az utazás a Föld mélyére nem is lesz olyan lehetetlen és elvetemült ötlet, mint korábban mindenki gondolta.

Kiderült ugyanis, hogy a Föld belső világa sokkal több titkot rejt, mint azt a tudomány feltételezte.

A Föld köpenye ugyanis több ezer négyzetkilométernyi elterülő földalatti víztömegek rendelkezik.

Ez a “réteg” a Föld köpenye alatti 1000 kilométeres mélységben van

Ez egy olyan jelentős és rejtett víztartalék, amiről azelőtt senkinek sem voltak elképzelései.

Az sem kizárt, hogy ez az a víztömeg, mely a bolygónk születése óta jelen van a földkéregbe zárva, vagy maga az özönvíz víztömege lehetett, melyet még a Biblia is említ.

Ez a víz sokkal mélyebben van, mint bármi, amit korábban láttunk, a Föld magja felé az út egyharmadánál. Jelenlétét egy gyémánt jelezte, melyet 90 millió évvel ezelőtt egy vulkán köpött ki a São Luíz folyó közelében Juínában, Brazíliában.

A gyémántnak van egy tökéletlensége, mivel olyan ásványi anyagokat tartalmaz, melyek a gyémánt kialakulásakor csapdába estek.

A mindenhol jelenlévő fémek miatt a gyémántnak az alsó köpeny intenzív körülményei közül kellett származnia.

“A csapdába került ásványi anyagok összetétele alapján azt feltételezzük, hogy ez a mélység körülbelül 1000 kilométer volt,”

– mondja az egyik kutató.

A víz így hasznosulhat újra bolygón, de az is lehet, hogy ez egy eddig még fel nem tárt, ismeretlen körforgása a bolygón jelenlévő víztömegnek.

Nagyobb mennyiségben kellene mintát venni belőle, vagy egyáltalán kifejleszteni a technológiát ahhoz, hogy lejussunk oda – tették hozzá.

Abban ugyanis a szakemberek biztosak, hogy ez a nagy mennyiségű víztömeg rengeteg meglepetést tartogat még odalenn.

Komplett rejtett világok lehetnek ugyanis a mélyben.

Sőt, a hírrel egyidőben azonnal szárnyra kaptak különféle teóriák Agarthaval, a Belső Föld Birodalmával kapcsolatban is.

A legendák szerint ugyanis létezhet egy inverz civilizáció a Föld mélyén, a melegen maradt, áramló mag körül, mely napként funkcionál a belső Föld népének.

300w, 585w” alt=”” width=”740″ height=”400″ />

Mi az érdekes ezzel kapcsolatban, és hogyan függ össze az egész?

Nos, úgy tűnik, hogy ezek a legújabb felfedezések összhangban lehetnek a Üreges Föld elméletével.

Ha megnézzük az Üreges Föld metszetéről készült ábrákat, akkor azt láthatjuk, hogy a Föld kérge körülbelül 1300 kilométer vastag, amibe pont beleesik a Jacobsen és csapata által kiszámolt 1000 kilométeres mélység, ahol a gyémánt keletkezik.

A képeken azt is láthatjuk, hogy a kéregben képlékeny kőzetek és hatalmas kiterjedésű tavak vagy óceánok találhatók, ami megmagyarázhatja a gyémánt kialakulásakor jelenlévő vizet.

NÉZZ SZÉT A KATEGORIZÁL TÉMAKÖREINK CIKKEI KÖZÖTT:

ELTITKOLT VILÁG | AKTUÁLIS HÍREKKözéletJárványNagyvilágNemzetiNeoLiberálisVeszélyZónaDiktatúraBevándorlásRasszizmusÉrdekességekEltitkolvaVideókTeljes adások

Republished by Blog Post Promoter

Oszd meg a cikket ismerőseiddel