A fő fenyegetést elsősorban a délről érkező migráció jelenti – Erős, ütőképes hadsereget kell létrehozni

Átfogó modernizáció szükséges az erős, ütőképes hadsereg kialakításához – mondta dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter november 13-án, kedden, Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott konferencián

A miniszter a Múlt, jelen, jövő: a Magyar Honvédség 170 éve című szimpóziumon elmondta, hogy napjainkban, a gyorsan változó biztonsági környezetben

a fő fenyegetést elsősorban a délről érkező migráció jelenti.

Ebben a helyzetben a fejlesztések mellett a missziókban szolgálatot teljesítő magyar katonák is segítik megőrizni Magyarország békéjét; jelenleg négy földrész tizennégy országában mintegy ezer katonánk szolgál.

A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program átfogó modernizációt jelent, amely a technikai eszközök beszerzése mellett tartalmazza az önkéntes tartalékos rendszer és a hazai hadiipar újjáélesztését is.

A tartalékos rendszer feltöltése ütemezetten halad, mára több mint nyolcezren választották ezt a szolgálati formát. A haditechnikai fejlesztésekben a honvédség egésze érintett, legyen szó a szárazföldi erők vagy a légierő fejlesztéséről. De a legfontosabb továbbra is a katona, az állomány képzése, kiképzése, valamint az egyéni felszerelésük fejlesztése.

A kormányzati célkitűzéssel összhangban zajlanak a fejlesztések annak érdekében, hogy a Magyar Honvédség a térség meghatározó haderejévé váljon.

A program ütemezett végrehajtására a szükséges költségvetési források is rendelkezésre állnak. A kormány döntése értelmében, a Honvédelmi Minisztérium támogatási főösszege 2024-re – a korábbi vállalásnál is gyorsabb ütemben – fogja elérni a GDP 2 százalékát, és ezen a szinten is marad.

Az összeg 30 százalékát – a NATO által előírtak szerint – fejlesztésekre, modernizációra, csaknem 40 százalékát bér- és bérjellegű kifizetésekre – az illetményfejlesztést is beleértve -, a fennmaradó mintegy 30 százalékát pedig működésre, fenntartásra fordítja a honvédelmi tárca