A britek többsége sem támogatja a transzideológiát

Egy új kutatás szerint hétből csupán egy ember az, aki szerint a nemeket nem kell az emberek a biológiai jegyei alapján megítélni. A többség azonban “maradi” gondolkodású, és szerintük a nő az nő, a férfi pedig férfi.

A felmérés egy olyan csoport (WOMAN Means Something Campaign) kezdeményezésére készült el, amely a nők jogállásának megőrzésére törekszik a transzszexuális követelésekkel szemben. A kérdőíveket, amelyeket a Populus nevű közvélemény-kutató cég állított össze, 2074-en töltötték ki – írja a Breitbart.

A válaszadók között egyértelmű fölényben voltak azok, akik nem támogatják azt, hogy más, szélesebb jogok illessék meg a magukat transzneműeknek vallókat.

A válaszadók 49 százaléka szerint nem elfogadható, hogy egy magát nőnek érző férfi női börtönbe kerüljön. Erre a kérdésre mindössze 12 százalék válaszolt igennel, 28 százalék pedig tartózkodott.

Egy magát nőnek valló transznemű, férfi nemi jellegekkel a válaszadók 52 százaléka szerint nem definiálható nőnek. Erre a kérdésre 19 százalék válaszolt úgy, hogy mégis nőnek tekinthető.

A megkérdezettek csupán 13 százaléka szerint versenyezhet egy nőként élő férfi női versenyeken, ahogy arra a közelmúltban már példát is láthattunk.

Kép: Breitbart

Amerikában is kiderült, hogy leginkább a nők és a szülők körében népszerűtlen a transznemű-ideológia. Több közvélemény-kutatás is kimutatta, hogy az amerikaiak nagy része inkább segítséget nyújtana ezeknek az embereknek, mintsem reklámozza helyzetüket. Ráadásul az is kiderült, hogy a többség nem hisz a transzideológiában sem.