A bevándorlástól, a polgárháborúig

A húsvétvasárnapi Srí Lanka-i merénylet a multikulturális Nyugat–Európa baljós jövőjét is mutathatja.  A „fénylő ország” egy olyan világfalu, amely vallási, etnikai és nyelvi szempontból is mélyen megosztott. A masszív buddhista többség (70%) mellett jelentős hindu (12%), muszlim (10%) és keresztény (8%) közösségek is élnek a szigeten.

A multikulturális Sri Lankának a béke szigetének kellene lennie Fukuyama liberális paradigmája szerint. Ezzel szemben az országban nemrég fejeződött be egy három évtizeden át tartó polgárháború a buddhista vallású szingaléz többség és a hindu vallású tamil kisebbség között.

A keresztények ellen elkövetett muszlim terrortámadás mögött feltehetően nem lokális, hanem globális megfontolások álltak, ami tovább nehezíti a muszlim és a nem-muszlim közösségek közötti békés együttélést nemcsak Sri Lankán hanem általában a világban is.

Nyugat-európai illúziók

Németország és a legtöbb európai ország őshonos népessége régóta öregszik és csökken. Ennek a demográfiai leépülésnek olyan súlyos következményei vannak, mint a növekvő munkaerőhiány, az eltartók és az eltartottak arányának a romlása, a nyugdíjkorhatár folyamatos emelkedése. Ezért nemcsak humanitárius tettnek, hanem demográfiai és gazdasági szempontból is jó ötletnek tűnt a szírek és általában az arabok meghívása Németországba és az Európai Unióba.

Angela Merkel és az Európai Unió vezetői nyilvánvalóan úgy számoltak, hogy a beáramló muszlim fiatal emberek sokasága csökkenti a munkaerőhiányt, javítja az aktív dolgozók arányát és megállítja azEurópai Unió elöregedését.

Az emberek azonban nemcsak számossággal, hanem kulturális meghatározottsággal is rendelkeznek. A határok megnyitása és a tömeges bevándoroltatás negatív következményei ma már jó láthatók. Egyrészt a bevándorlókkal együtt nagy számban érkeznek bűnözők és terroristák. Másrészt a beérkező muszlim fiatalok többsége nem akar, vagy nem tud elhelyezkedni, vagyis nem az eltartók, hanem az eltartottak arányát növelik, azaz nem javítják, hanem tovább csökkentik az aktív dolgozók arányát. Harmadrészt, s írásomban erre koncentrálok, a tömeges bevándorlás gyakran vezet a társadalom kulturális megosztottságához, majd pedig a különböző kultúrájú közösségek – huntingtoni értelemben vett – összecsapásához.

Homogén társadalmakban a békés együttműködés könnyen megvalósítható. Az Európai Unió egy soknyelvű és soknépű entitás, ahol az együttműködés már korántsem olyan egyszerű. Mindamellett a tagállamok ugyanahhoz az európai kultúrkörhöz tartoznak, amely magába foglalja a görög és a római kultúrát, a zsidó és a keresztény vallást, sőt a felvilágosodást és a szekularizációt is. Ez az oka annak, hogy a kelet-európai bevándorlók viszonylag könnyen integrálódnak Nyugat-Európában.

Természetesen az integráció útja a muszlim bevándorlók számára is nyitva áll.  Azonban ők nem azért jönnek Európába, hogy európaiakká váljanak, hanem hogy európai színvonalon éljenek muszlimként. Ahogy a miniszterelnök megfogalmazta: „a migránsok azért jönnek, mert francia, német vagy éppen magyar életszínvonalon szeretnének élni, de a saját kultúrájuk, szokásaik és szabályaik szerint. A strukturális okokra is visszavezethető integrációs nehézségeket ma már nemcsak a szuverenisták, hanem a főáramlat politikusai és az európai közvélemény is látja.

A muszlim bevándorlók és az őshonos bennszülöttek közötti együttélés nehézségeit legtisztábban a közös nyelv hiánya mutatja. Az együttműködést azonban nemcsak ez akadályozza. Sőt a nyelvi különbségek áthidalhatók, ha megvan a felekben a jóindulat, ahogy azt Svájc, Finnország vagy éppen Luxemburg példája is mutatja. A nyelvi különbségeknél sokkal súlyosabb problémát jelentenek a kulturális különbségek. Egy új nyelv megtanulása nem követeli meg a régi nyelv törlését viszont az európai kultúra alapvető normáit és értékeit csak akkor tudja követni a bevándorló, ha feladja a saját normáit és értékeit. Ezt a lépést viszont –számos szakértő és politikus szerint– a muszlim bevándorlók többsége nem tudja megtenni.

Jobbra hajts példája

A különböző kulturális kódok és normák összeütközéséből származó probléma egyszerűen bemutatható következő fiktív példán. Tegyük fel, hogy a bennszülöttek az út jobb oldalán autóznak, míg az idegenek a saját kultúrájuk szerint az út bal oldalán haladnak. Önmagában mindkét megoldás jó, nem mondhatjuk, hogy a jobbra hajts magasabb rendű KRESZ-szabályt jelent, mint a balra hajts. Ugyanakkor e két szabály egyidejű alkalmazása – egy politikai egységen belül – a közlekedés összeomlásához vezet. Egy politikai közösségben a fundamentális jellegű viselkedési szabályoknak egységesnek kell lennie.

A migráció eredményeképpen létrejövő nyelvi, etnikai és kulturális megosztottság csak átmenetileg tartható fenn. Mindamellett sikeres integráció reményével kecsegtet a „távoli” kultúrákból származó emberek individuális, illetve a „közeli” kultúrájú emberek (és népek) tömeges bevándorlása. Erősen kétséges viszont a „távoli” kultúrájú népek integrációja.

Az individuális bevándorlás alapvetően különbözik a tömeges bevándorlástól, vagyis a népvándorlástól. Minden ember gyermekkorában sajátítja el az anyanyelvét, a közösségére jellemző kulturális kódjait és viselkedési mintáit. Felnőttkorban egy új, különösen egy „távoli” nyelv, kultúra és identitás  elsajátítása szinte lehetetlen, annál is inkább, mert az asszimiláció azt is megköveteli, hogy a bevándorló törölje a magával hozott viselkedési mintákat és értékeket is. Ezért egy ilyen bevándorló csak akkor fog az asszimiláció rögös útjára lépni, ha nincs más választása, például ha szinte teljesen egyedül él a lakóhelyén.

Ráadásul egy felnőtt bevándorló asszimilációja eleve nem lehet tökéletes, hiszen a szó konkrét és átvitt értelmében is csak akcentussal tudja elsajátítani az őslakosok nyelvét és kultúráját. Ugyanakkor a bevándorló gyerekei előtt már nyitva áll az út a teljes asszimilációra.

Kulturális megosztottság

Az őshonos európaiak és a muszlim bevándorlók kultúrája különbözik egymástól. Ezek a különbségek (pl. öltözködésben, táplálkozásban, vallási szertartásokban) részben másodlagos jelentőségek, vagyis olyanok, amelyek csak megnehezítik, de elvileg nem teszik lehetetlenné az együttműködést a politikai közösségben.

Egészen más a helyzet a kultúra magját alkotó alapvető normákkal, kódokkal és értékekkel, amelyeket a politikai közösségen belül mindenkinek el kell  ismernie. Ide tartoznak például a munkaszüneti napok, ünnepnapok, az ígérethez, a nyelvhez, a munkához, az államhoz, az adófizetéshez, az erőszakhoz és a gyilkossághoz való viszony.

Az sem lehetséges, hogy egy politikai közösségen belül az őshonos lakosság a nemek egyenlőségét és a monogám házasságot, addig az idegenek a nők alacsonyabb rendűségét és a poligámiát tekintsék normának. Még egy multikulturális társadalomban is mindenkinek ugyanazt a jogrendszert kell érvényesnek és legitimnek tekintenie. Ahogy nem képzelhető el az, hogy egy államban a KRESZ-szabályok különbözzenek, ugyanúgy nem képzelhető el az sem, hogy az őshonos lakosság a polgári törvénykönyv, míg a bevándorlók a saját jogrendszerük pl. a saría segítségével oldják meg a vitás ügyeiket.

A jelenlegi helyzetre logikailag a következő válaszok adhatók. A különböző identitású lakosok elkülönülnek egymástól, azaz a politikai közösség de facto felbomlik. A muszlimok elfogadják az európai normákat, vagyis integrálódnak. Az őshonos európaiak elfogadják az iszlám normákat, vagyis iszlamizálódnak. A szemben álló felek megegyeznek egy olyan új nemzeti minimumban, amely mindkét oldal számára elfogadható.

Ezek a lehetőségek bekövetkezhetnek békés úton is, de sokkal valószínűbb, hogy a felek egyre erőszakosabb eszközökkel próbálják kikényszeríteni a saját kultúrájuk érvényesülését.

Európai migrációs válság

Integrációs szempontból az európai migrációs válság a lehető legrosszabb szcenárió szerint zajlik. A tömegesen érkező bevándorlók egyetlen, távoli kultúrkörből származnak és nincsenek arra kényszerítve, hogy alkalmazkodjanak az európai normákhoz.  Továbbra is tudják használni az anyanyelvüket, gyakorolhatják a saját kultúrájukat. Így nemcsak ők, hanem még a gyerekeik sem fognak integrálódni.

Megfigyelhető, hogy a muszlim bevándorlók második és a harmadik generációja még ellenségesebb az európai kultúrával és értékkel szemben, mint a szüleik. Ha az európai népek most nem tudják integrálni a bevándorló muszlim tömegeket, akkor erre később még kisebb az esély. Az idő nem az öreg és terméketlen őshonos európaiaknak, hanem a fiatal és termékeny muszlimoknak dolgozik.

Ebben a helyzetben először párhuzamos társadalmak alakulnak ki, ami törvényszerűen vezet a közös muszlim identitás megerősödéséhez, illetve a muszlim bevándorlók és az őshonos európai lakosság közötti bizalmatlanság növekedéséhez. Végül a két oldal között megjelenik az erőszak. Az erőszak spirálja pedig a demográfiai és katonai képességektől függően vezethet atipikus vagy tipikus polgárháborúhoz.

Esetenként a bevándorló népek asszimilálódnak, integrálódnak vagy békésen együtt élnek az őshonos népekkel. Azonban ez a kivétel. A szabály hátborzongatóan egyszerű: „távoli” kultúrájú népek bevándorlása először kulturális megosztottságához és párhuzamos társadalmakhoz, majd eszkalálódó erőszakhoz vezethet.

Tóth I. János