A balliberális és modern erők győzelmét hirdetné a “felújított” Notre-Dame

A jobb- és baloldali felosztás ugyan a politikai színtéren nem érzékelhető, mert mindent a baloldaliság ural, azonban a Notre-Dame felújítása körüli mizéria ismét rávilágított arra, hogy vannak a tradicionalitást, a hagyományokat képviselők és vannak az eredetet, a hagyományokat végképp megtagadók. A Notre-Dame huszártornyát titánból és üvegből építenék újjá a szabadkőművesek, ami ráadásul az egész építményt uralná, mintegy üzenve, hogy a modernitás végleg legyőzte a hagyományos világot.

Miután Emmanuel Macron államfő (szabadkőműves bankárkaszt képviselője) kedden ígéretet tett arra, hogy a székesegyházat öt éven belül újjáépítik, majd szerdán Edouard Philippeminiszterelnök bejelentette, hogy nemzetközi építészeti pályázatot hirdetnek a leomlott huszártornya újjáépítésére, s pályázat segítségével döntik el, hogy

“az eredeti másolatát építik meg vagy korunk technikáinak és kihívásainak megfelelő új toronyra van szükség“,

belpolitikai vita alakult ki arról, hogy mi lenne a jó megoldás.

“A vezetőinknek egy kicsit nagyobb alázatot kellene tanúsítaniuk”

– írta a Twitteren Francois-Xavier Bellamy katolikus filozófus, a jobbközép Köztársaságiak európai parlamenti listavezetője. Szerinte

“az egyetlen dolgunk az, hogy türelemmel felújítsunk egy totális remekművet azért, hogy azt úgy örökítsük át, ahogy kaptuk”.

Marine Le Pen, a jobboldali Nemzeti Tömörülés elnöke is a régi torony helyreállítása mellett foglalt állást, más jobboldali képviselők pedig nemzeti konzultációt indítanának a kérdésről.

 

Számos építész ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a Notre-Dame az elmúlt 850 évben folyamatosan átalakult, többször újjáépítették és valamennyi évszázad építészeti jegyét magán viseli.

“A huszártoronynak megvolt a maga kora, új kell, korunk olyan alapanyagiból, mint a titán és az üveg

– mondta a Le Figaro című napilapnak Jean-Michel Wilmotte, a párizsi Szentháromság templom építésze, aki sokakhoz hasonlóan úgy véli, hogy a hétfői tűzvész nyomait nem eltüntetni kell, hanem valamilyen módon bele kell építeni a katedrálisba, hiszen az építmény történetének része lett.

Maryvonne de Saint-Pulgent, a francia kulturális minisztérium korábbi örökségvédelmi vezetője viszont azt hangsúlyozta, hogy a XIX. században azért kellett kitalálni egy új huszártornyot, mert a korábbinak nyoma sem maradt a francia forradalom rombolása után. Most viszont lehetséges a ledőlt tornyot az eredeti formájában újjáépíteni, s ez lenne szerinte

“a legegyszerűbb, leggazdaságosabb, leggyorsabb és legésszerűbb megoldás”.

“Nem az a cél, hogy egy olyan új huszártorony épüljön, amely csak azért más, mint a Viollet-le-Duc által épített torony volt, hogy modernebb és újabb legyen. Viollet-le-Duc egy remekművet hagyott ránk, ezért nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak azért változtassunk, hogy más legyen”

– mondta Franck Riester kulturális miniszter.

/Alfahír nyomán Patrióta/

Forrás