5 dolog, amit a feministák sosem fognak megérteni, de mert nem is akarják

femcando.jpg
Kérlek segíts egy megosztással a cenzúra ellen! Köszönöm!

Nyilván mindannyian örülnénk, ha csak öt ilyen dolog lenne – mégis, ezt az ötöt ki kell emelnem, mert valamiért a világ elegánsan elfordítja a fejét, amikor ezekre téved a beszélgetés, és senki nem akarja megmagyarázni a derék genderszocialista barátainknak, hogy a logika nem úgy működik, mint az óvodai csúfolódás.

Nem úgy megy, hogy “de én mindig kettővel többször mondom”, meg hogy “befogom a fülem nemérdekel lálálá”, hanem vannak összefüggések a dolgok között, és ha meghúzod a bojtot, jön vele az oroszlán, és akkor már jönnek vele a fogai is.

A férfiakat meg lehet erőszakolni kétségbeesett online moderációval meg ömlesztett propagandával – de a tényeket nem. A tények lomhák, csökönyösek, és nem akarnak arrébb menni.

femcando.jpg

1: Abból, hogy a nőket nem hagyták érvényesülni, nem következik, hogy tudtak volna.

Ez nagyon egyszerű, és valamiért sosem kerül elő. Hadd világítsam meg a világítás nélkülieknek: ez olyan, mintha én azt mondanám, hogy “nem verem meg Mike Tysont, mert nem engednek oda”. Valamiért szeretünk úgy tenni, mintha ez azt jelentené, hogy bezzeg ha odaengednek, legalább az esetek felében megverném. Na jó! Legyen 40 százalék, mert, ööööö, mert hát nekem egy csomó más dolgom is van, a gyerekért is el kell menni az oviba, így persze nem lenne fair, de egyébként azért igenis komoly ellenfél lennék neki. Logikus ez? Van ennek értelme?

Egyáltalán: van értelme annak, hogy bármilyen statisztikából automatikusan követelje valaki a torta egyik felét?… A feministák teljesen triviálisnak veszik, hogy ha a múltban “engedték volna őket feltalálni”, akkor most ugyanannyi női találmány lenne. Hogy ez itt pont egy ilyen torta, ennek jár a fele.

Tessenek szíves szembenézni a tényekkel, hölgyeim: még ha az elnyomáson múlna is, hogy valaki feltaláló lesz-e, vagy sem, akkor se lenne igazatok. Egyszerűen nem lehetne tudni, “mi lett volna, ha”. Amiért mégis tudjuk, az az, hogy most sem feltalálni akartok – hanem mások dicsőségét hazudozással ellopni, ahogy mindig is, az óriási nagy elnyomás idején is, nahát, milyen érdekes.

És még valami. Ha tudnátok, mi az a “feltalálás”, tudnátok azt is, hogy az nem olyasmi, amit megtanított volna az iskola, ha hagynak oda járni – hogy az nem úgy megy, hogy “én pék vagyok, te rendőr, ő meg feltaláló”. Hogy a feltaláló az a mosóteknő mellett is gondolkodott volna, bármilyen gépies tevékenység közben támadt volna egy csomó ötlete, és mostanra tele lennénk olyan háztartási eszközökkel, amiket a saját munkájuk megkönnyítésére csináltak, ők maguk, nem az őket szeretettel néző iparos férfiak… Ha értenétek, tudnátok jól, hogy ez nem egy szakma, hanem egy észjárás. És ezt itt zárjuk is le, mert ha továbbmegyünk errefelé, ott nagyon fáj a vége.

2: “Ott van például Marie Curie” – és aztán a néma csend.

Ha egy jelenségre ennyi év alatt csak ennyi példa volt, ha egy nőtípusra mindig csak ezt az egy példát lehet felhozni, vagy maximum még kettőt-hármat, akik már Marie-val sincsenek köszönő viszonyban – akkor ott elég nagy baj van, igaz? Játsszunk olyat, hogy ti mondtok egyet, aztán mi mondunk egyet? Marie Curie? Oké, Albert Einstein. Megint ti jöttök. Ada Lovelace? Egyrészt, ugyan már, ne vicceljünk.

Másrészt: Charles Babbage. Eddig kettő-kettő. Folytassuk? Érdekel, hogy ki fog nyerni? Érdekel, hogy mennyivel?… Olyan nagy rajongói tudtok lenni a statisztikáknak, amikor azok a megfelelő tényeket közvetítik – hol marad ilyenkor ez a lelkesedés? Miért nem ír arról senki, hogy milyen elképesztően más mennyiségű ééééés minőségű eredményt értünk el, mi mocskos heterotróf ciszfehér férfiak? Hol van az igazságos glória – ha fiad meg lányod születik, akkor is ilyen marha egyenlően bánsz majd velük? Le fogod tagadni, hogy melyikük tud 12 évesen megszerelni egy biciklit? Direkt nem a bojlert mondtam, valami érthetetlen okból úgy gondolom, hogy az nem lett volna fair. Tudjátok egyáltalán, hogy hogy működik?… Érdekel?… – “Marina, most meg hova mész, hát a szívedre vetted?”

3: Az önbevallás nem mérés, a látencia pedig nem mérhető.

Érdekes, hogy ez is milyen kevés figyelmet kap: egy csomó úgynevezett statisztikát abból vezetnek le, hogy “megkérdeztünk ezer nőt”. Hogy például érte-e már őket bármilyen jellegű erőszak. Hirtelen nem is fontos, hogy az nemi legyen, hiszen ha “a nőket érő erőszak”-ról beszélünk, mindenki teljesen nyilvánvalónak érzi, hogy bizonyára azért érte őket, mert nők (ami ugye eleve baromság – férfinak ezt nem is kell magyarázni), és hogy természetesen akkor az nemi jellegű volt, hát mi más lenne, ez a kiéhezett csőcselék állandóan csak “azt” akarja, Q.E.D… És mivel senki nem ellenőrzi, hogy amit a nő önbevall, az egyáltalán köszönő viszonyban van-e az igazsággal (de hát miért hazudna ilyenről, ugye?!), és senki nem vonja kétségbe, hogy ha ezer nőből kilencszáz rábólintott a bármilyen jellegű erőszakra, akkor 10 nőből 9-et rendszeresen nadrágszíjjal ver a mocskos alkoholista férje, ezért így elég könnyen összeáll egy – várjunk, hogy is nevezték ezt? – statisztika.

Igen, ugyanaz a fogalom, amit a pontosan ellenőrzött, hónapok tervezőmunkájával előkészített kísérletek eredményeire is használunk. Igen. Ez ugyanaz. A “fluoreszcens ernyővel megmértük, hány elektron csapódik be”, meg a “többen is azt mondták, hogy szerintük kicsit úgy érzik”, az ugyanaz. Gyerelejóisten.

És hogy még durvább legyen: a látencia, ugye, az örök kedvenc vesszőparipa…! Mert hát vannak, akik el se mondják. Valamiért tudni véljük, hogy hányas szorzóval kell dolgozni, “bizonyára” tíz nőből csak egy mondja el, jó, akkor az tízszer annyi, igaz ugyan, hogy ezt elvi képtelenség megmérni, mert olyan lenne, mint azt kérdezni, hogy milyen színű a láthatatlan kocka; de ha már itt vagyunk, hát alig várom, hogy a következő pontra rátérjünk.

4: Összesen több nő van, mint amennyi.

Remélem, ezt már magyarázni sem kell. Minden ötödik nőt megerőszakolnak ugyebár (!!!), lassan már kezd bejönni a narratívába a “minden negyedik”, de még maradjunk a 20%-nál… És hát 90% a látencia, tehát igazából tízszer annyi eset van, mint amennyit látunk. Szorozzuk fel gyorsan, hát tanultunk mi matekot, nem igaz?… Bizony, akkor az 200%, tehát átlagosan minden 10 nőből 20-at megerőszakolnak. Nahát!

És már látom is az ellenérvet: hát persze, mert van akit többször is…! Igen ám, de sajnos a feminista mohóság eleve azt kommunikálta, hogy “ennyien vannak azok, akiket ért már erőszak”. Tehát ha egyszer, valamikor már megvoltál a Sanyinak, akkor bele vagy számolva. Ha százszor voltál meg neki, akkor is egyszer számoltak bele. Így elég nehéz lesz megmagyarázni a kétszáz százalékot, ugye?… Tetszettek volna kisebbeket hazudozni, hogy pont beférjen a százba. De hát fontosabb volt a reflektorfény, értem én. Ugye nem kell visszautalnom a korábbi pontokra, és kacsintva odasúgni a sorok közé, hogy mi a különbség a feltalálósok meg a szelfizősök között?

5: Régen ciki volt programozónak lenni.

Bocsánat, de ez nekem nagyon érzékeny téma, és valahogy úgy mindig el szokott sikkadni. Emlékszünk még azokra a poros nagy dögökre a fekete alapon zöld betűkkel, ugye? A szobányi méretű mainframe-ekre meg a “kis” harminckilós terminálokra, amikkel hozzá lehetett férni a Unixhoz? Miért, ó istenem, miért lehet az, hogy akkoriban, amikor ez az életforma még nem fizetett ennyire jól (viszont már akkor is lenyűgöző és elvarázsoló atmoszférával bírt, és sokan az egyik legszebb művészetnek tartottuk), akkor szinte kizárólag férfiakat vonzott?

Hogy van az, hogy most hirtelen előkerültek ezek a csodálatosan pontugyanolyan lények, akik 20-25 éven keresztül harsányan kinevették a “hülye elvont kockákat”, és leléptek a szomszéd Pistivel, akinek MZ-je volt és ki tudta bontani a fogával a sört – most valahogy hirtelen csuda izginek tartják a számítógépek világát, és ugyan még mindig teljesen rosszul, de rendkívüli elszántsággal próbálják megközelíteni? Miért kaptunk akkoriban lenézést, és miért kapunk ma nap mint nap olyan kérdéseket, mint hogy “melyik programnyelvet kell megtanulnom, hogy sokat tudjak keresni”? Nincs itt valami egészen rejtélyes összefüggés?

Pedig igazán jó arcok voltunk. Mindig szerettük a nőket, ha csak félig odapillantottak a gépre, már akkor is. Csináltunk játékokat. Csináltunk emailt, IRC-t, worldwide webet, csináltunk mobiltelefont, aztán csináltunk mindenhez érthető és logikus tanfolyamokat. Mindent megmutatunk nagyon szívesen, mert szerintünk ez az egész világ csodálatos. De még mindig nem érdekel titeket, csajok, még mindig nem értitek, hogy mi benne a lényeg. nem akartok építeni, nem akartok problémát megoldani – csak elvenni belőle a pénzt meg a glóriát. Hát ez itt a baj.

A találmányokkal is ez a baj, a nemierőszakkal is ez a baj: vannak problémák, és lehet rájuk megoldást találni, de ez nektek egyszerűen nem fontos. Csak az a fontos, amiből dicsfény lesz meg Balenciaga táska meg Jimmy Choo magassarkú, amiben aztán egész nap pózoltok, hogy legyen lájk. Ne általánosíts, ezzel vágtok vissza ilyenkor, de bizony muszáj általánosítani: ez a logika egyik legfontosabb eszköze!

Az általánosítás maga a fejlődés, így tanul az agy, ezzel lehet megérteni a világot!… Ha ez nem lenne, minden egyes tigrist meg kéne simogatnod, amelyik még nem evett meg, és minden falnak illene külön nekimenni, hátha ez pont egy olyan, ami nem fáj. Van egyébként ilyen falunk, de udvariasságból nem árulom el, hogy hol, meg egyébként is bezárták. Igen, nyilván a Vidámpark.

Az a baj, kedves Feminista Nők, hogy titeket nem a világ működése érdekel, hanem a munka nélküli kényelem, az erő nélküli biztonság, és legfőképpen a hasznos eredmények nélkül megkapható dicséret. A saját egótok, magyarán. Ha valami ezt nem szolgálja, az nektek felesleges.

Ha valami elállja az utat errefelé, azt minden eszközzel félrerugdaljátok – akár tényadat, akár férfi, akár lelkiismeret. És mivel tényleg nem fogjátok fel, hogy mi motiválja a férfit, és csak a saját hülye elméletetek van meg róla, amit a hozzátok közelíteni próbálókból eszkábáltatok össze – ezért sosem fogjátok megtudni, mennyi mindentől óv meg titeket a Gonosz Patriarchátus Vasökle, másnéven a szeretetünk és a gondoskodásunk, amit az istennek se tudunk levedleni.

Kívánhatnám, hogy teljesüljön minden, amit összehazudoztok. Hogy legyen annyi erőszak, amiről magyaráztok, és jöjjenek a női feltalálók, és építsenek újfajta, sokkal szebb hidakat mindenhová (ne csak Floridába, ugye), és tanuljanak a lányok is Scalában meg C#-ban programozni. Kívánhatnám, de nem kívánom, mert tudom, hogy mindenkinek rossz lenne; elsősorban a sok ártatlan nőnek, aki nem osztja a fasisztoid mocsok nézeteiteket.

Inkább csak azt kívánom, hogy legyetek okosak. Hogy legyen annyi eszetek, amivel felfogjátok, hogy a dolgok összefüggnek; hogy a hazudozás felé nem vezet út. Hogy lássátok meg egyszer, micsoda szellemi felépítménynek mentetek neki a suta, nyílegyenes tagadásaitokkal, és hogy mennyire átlátszó mindez; hogy már az elején is mennyivel kínosabb volt, mint amikor a kisgyerek azzal hívja fel az iskolát, hogy “halló, itt az apukám beszél”.

Egyszer másszatok végre fel valami olyan helyre, ahonnan jobb a kilátás.

Mutatunk majd valamit.

NÉZZ SZÉT A KATEGORIZÁL TÉMAKÖREINK CIKKEI KÖZÖTT:

ELTITKOLT VILÁG | AKTUÁLIS HÍREKKözéletJárványNagyvilágNemzetiNeoLiberálisVeszélyZónaDiktatúraBevándorlásRasszizmusÉrdekességekEltitkolvaVideókTeljes adások

Republished by Blog Post Promoter

Oszd meg a cikket ismerőseiddel