40 000-ből mindössze húsz migránst sikerült kitoloncolnia a németeknek

Mindössze 20 migránst küldtek vissza a német hatóságok a német-osztrák határról a tervezett 40 ezer helyett – írja a Die Welt című konzervatív, német lap vasárnapi kiadása.

A Die Welt am Sonntag kérdésére a belügyminisztérium arról számolt be, hogy 18 embert Görögországba, kettőt pedig Spanyolországba küldtek vissza. A spanyol és a görög hatóságok a lap megkeresésére nem tudták megerősíteni ezeket a számokat. Spanyolországban azt mondták a lapnak, hogy nincsenek naprakész adataik a kérdésben, Athénban pedig nem akartak állást foglalni a témában.

2018 nyarán kevésen múlt a szakadás a nagykoalíció nagyobbik pártcsaládján belül, miután a bajor Keresztényszociális Unióhoz (CSU) tartozó szövetségi belügyminiszter, Horst Seehofer jóval szigorúbb intézkedéseket sürgetett a német-osztrák határon, és minden olyan migráns visszaküldését szorgalmazta, aki már adott be menedékkérelmet valahol az Európai Unióban.

Ehhez valamilyen formában fogva kellett volna tartani azokat, akik Ausztriából Németországba lépnek mindaddig, amíg személyazonosságuk és jogi helyzetük tisztázódik. Zömében más vallású emberek táborokba zárása azonban Németország történelme miatt társadalmi visszatetszést kelt, ezért a Kereszténydemokrata Unióhoz tartozó Angela Merkel kancellár ezt el akarta kerülni. Végül kompromisszum született, melynek értelmében a német hatóságok kétoldalú megállapodások alapján küldik vissza azokat, akik már máshol is folyamodtak menekültstátuszért.

Németországban havonta mintegy 10 ezer menedékkérőt regisztrálnak, messze a legtöbbet az Európai Unió tagállamaiban, holott Németországnak egyáltalán nincsenek külső schengeni határai; aki Németországban menedékkérelmet ad be, és szárazföldön érkezik, szinte bizonyos, hogy nem ott lép be az Európai Unióba.

A jelenleg érvényes uniós szabályozás szerint pedig elvileg minden menedékkérelmet ott kel beadni és elbírálni, ahol a menedékkérő elsőként belép az EU területére.

A Die Welt am Sonntag szerint két magyarázat is van arra, hogy ennek ellenére miért küldtek vissza a tervezettnél jóval kevesebb embert a külső határokon fekvő országokba. Egyrészt egyelőre csak Athénnal és Madriddal sikerült kétoldalú megállapodást kötni, Róma ettől elzárkózik. Másrészt csak olyan migránsokat lehet ezek alapján visszaküldeni, akiket közvetlenül a német-osztrák határon fognak el.