Fejlett eszközök nyomai a múltban…?
Léteznek a világon olyan teljesen megmagyarázhatatlannak tűnő régészeti helyszínek, melyek alaposan feladják a jelen kor régészeinek.
Egy 1200 éves hindu templom is éppen ilyen.
Magát a templomot ugyanis a nyomok és tudományos bizonyítékok szerint EGYETLEN hatalmas sziklatömbből faragták ki.
Mindezt úgy, hogy tűpontosan hajtották végre a műveletet, és néhol a templom falain a mintázatok olyan részletesek, hogy az építészek a mai napig nem értik, hogyan lehettek erre képesek 1200 évvel ezelőtt.
Mai modern technológiával is csak nagyon nagy odafigyeléssel tudnánk ezt kivitelezni. A templom titokzatos alkotói pedig gond nélkül megépítettek egy ilyet
– állítják azok a régészek, akik már alaposabban vizsgálódtak a templom belsejében.
Az India hegyei között található rejtélyes templom éppen ezért még most is számtalan kérdést tartogat.
Ellora és Ajanta barlangtemplomairól van szó, melyek joggal vívták ki az ország legrejtélyesebb helye címét is.
Vajon a hihetetlen kitartás eredménye a templom?
Esetleg egy eddig ismeretlen ősi technológia, amivel az egyiptomi piramisokat is építhették?
Vagy talán nem is emberek alkotása…?
Rengeteg kérdés merül fel a barlangtemplomokkal kapcsolatban a környéken, de ez a templom különösen sok rejtélyt tartogat.
A környéken élők között kialakult szóbeszédek és egyes ősi legendák szerint a templom, egy ősi földönkívüli technológiának adott egykor otthont.
Bár bizonyítékokat soha nem találtak rá, sokaknak éppen elég sokatmondó az, hogy az építészmérnökök vakarják a fejüket azzal kapcsolatban, hogyan vájták ki tűpontosan a sziklából az egész templomot egyben…
A templom ugyanis nem részekből van összerakva.
Olyan, mintha az egészet egyetlen nagy darabból alakították volna ki, sehol egy klasszikus értelemben vett illesztés, semmit sem tettek egymásra, minden faragással, kivájással jött létre.
Lézeres technológia 1200 évvel ezelőtt?
Vagy egy eddig megfejtetlen eljárás…
Léteznek olyan feltételezések is, miszerint egykor egy titokzatos uralkodó sírhelye volt az egész templom.
Egy olyan magasabb szintű tudást képviselő uralkodóé, vagy vezetőé, akit az építők tiszteltek és aki lévén olyan tudás birtokába jutottak, ami több ezer évvel előzte meg az adott korszakot.
Ma turisták milliói utaznak oda évről évre, és csodálkoznak azon, amit látnak.
Tűéles mintázatok, precíz ábrák, tökéletes derékszögek kusza de strukturált szövevénye alkotja az egész templomot.
Az embernek tényleg az az érzése a díszes-míves kőfolyosókon lépkedve, hogy egy teljesen másik világban jár…
Egy világban, aminek a létrejötte óriási kérdőjel mindenki számára.
NÉZZ SZÉT A KATEGORIZÁL TÉMAKÖREINK CIKKEI KÖZÖTT:
ELTITKOLT VILÁG | AKTUÁLIS HÍREK | Közélet | Járvány | Nagyvilág | Nemzeti | NeoLiberális | VeszélyZóna | Diktatúra | Bevándorlás | Rasszizmus | Érdekességek | Eltitkolva | Videók | Teljes adások
Republished by Blog Post Promoter